A Kúriának a devizahitelekkel kapcsolatos jogegységi határozata alapján az érintetteknek érdemes átgondolni igényérvényesítésük lehetőségét. Ezzel kapcsolatban nem árt több szempontot is mérlegelni.
A diákok nyári munkavállalása a szülőknek is sok gondot jelenthet.
Hogyan lehet a tapasztalatlan, a munkaerőpiacon jóval kiszolgáltatottabb gyermekeket jól fizető, korrekt munkához segíteni? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ehhez nyújt segítséget a diákmunka adózási információinak ismertetésével.
Május vége után – az előző évi mérlegüket elkészítve – sokszor kerülnek abba a helyzetbe a gazdasági társaságok, hogy nyilvánvalóvá válik számukra: a jegyzett tőkéhez viszonyítva elvesztették saját tőkéjüknek mintegy 50 százalékát. A kérdés: vajon milyen megoldások vannak a helyzet megoldására?
A bérbeadóknak mindig is fontos kérdés volt, hogy a bérleti szerződést milyen módon mondhatják fel, ha az adott bérlővel meg akarják szüntetni a jogviszonyt. Különösen érzékeny a kérdés, amikor a bérlő nem együttműködő, illetve megromlott a viszony. Az új Ptk. ebben a körben is tartalmaz új rendelkezéseket, lássuk, miként is célszerű eljárni.
A fogyasztóvédelem az Európai Unió által is kiemelten kezelt kérdés, ezért az ezt a területet érintő szabályozást nemrég frissítették fel, amely először teljes egészében Magyarországon kerül átültetésre nemzeti jogszabályba.
Van megalapozott lehetőség a 2009-ben útjára indított és a legnagyobb mértékben elterjedt virtuális fizetési eszköz, a bitcoin hazai szabályozására.
Az MNB 2014. február 19. napján nyilatkozatot adott ki a "fizetésre használt virtuális eszközökkel", közöttük nevesítve a bitcoinnal kapcsolatosan. A nemzetközi sajtó a közleményt - némileg tán félreértelmezve - Magyarország negatív hozzáállásaként kommentálta.
A Bitcoin magáncélú és üzleti alkalmazásának jogi és pénzügyi lehetőségei a jelenlegi magyar szabályozás keretei között.
Dr. Pajor Dávid szakértőnk előadása: Szerződések, ügyvédek, ellenőrzések - Business Espresso
Helyszín: H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ - Horánszky utca 13., Budapest
Időpont: 2013. november 28. csütörtök 8:30
Részt vettünk a Wake Up with a Startup Meetup (Budapest) találkozón.
A téma: 4 startups and their leaders will shake your thoughts up. Meet the early stage teams at an early hour. Listen, ask and learn and give them constructive feedback. That's the point of this morning.